Úgy volt, hogy nagyon fáradt voltam, kimerült, és majdnem beteg. Kellett egy kis koffein, csak hogy azt érezzem, kedvem van ehhez, nem pedig csak a paplanra vágyom, meg a meleg radiátorra otthon. Nem szoktam este koffeint, lehet, hogy ettől volt? Vagy csak az iszonyú nyomasztó zenétől? A zene, az, úgy éreztem, bennem van, az agyamba hatolt és a mellkasomban dübörgött. Az elején csak az bírt a fejemben járni, hogy én ezt nem fogom kibírni, hagyják már abba. Aztán már semmire nem gondoltam. A végén pedig rájöttem, hogy elfelejtettem megmozdulni. elfelejtettem rendesen levegőt venni, a gyomrom görcsben volt, a szám pedig nyitva.

Hát ez végtelenül hülyén hangzik, tudom. De ez a darab először nem az intellektusodra hat. Ahogy a táncosok levetkőznek mindent, te, mint néző is eljutsz a befogadásnak arra a primer szintjére, hogy egyszerűen érzed. Mindenki egy kicsit mást, nekem hányingerem volt. Aztán megpróbáltam megérteni. De nem akarnám lelőni az összes poént.