A don't után most egy do témájú tanács következik, egyben magamat is emlékeztetnem kell majd erre egy fél év múlva, amikor már elhalványul az emlék, mert a kozmetikusom ismét elmegy szülési szabadságra. Szóval kedves leányaim, ha öröklitek a bőrtípusomat, akkor valószínűleg beletelik némi időbe megtalálni azt az egyetlen kozmetikust, aki tud bánni vele, de ha sikerült, akkor tessék hozzá ragaszkodni foggal-körömmel, és akármennyi pénzt kifizetni neki, minél gyakrabban.

December van, meglehetősen sok a munka (kevésbé finoman, kezdenek összecsapni azok a bizonyos hullámok: pacsi), mellette ott az a stressz, hogy mindenkinek ott legyen valami ajándék, ne felejtsek el semmit. Mostanra ez oda tetőzött, hogy hazajött velem a céges notebook, hátha csak az fog megnyugtatni hétvégén, ha dolgozom és érzem, hogy haladok. Egyre nehezebb aludni, egyre nehezebb kiüríteni a fejemet, úgyhogy ennél jobb időpontot nem is találhattam volna arra, hogy 2 év után újra meglátogassam a világ legcsodálatosabb kozmetikusát. A többi kozmetikus egyáltalán nem csodálatos, eléggé meggyűlt velük a bajom (lásd még: nem, nem szeretném 1 mm vékonyságúra szedni a szemöldökömet, köszi, és értékelném, ha nem röhögnél ki emiatt), és mindenki adjon hálát az égnek, akinek nem létszükség hozzájuk járni, de az én bőrömre nem elég jó kifejezés a "problémás". Szóval eltöltöttem ma nála két és fél órát, ami alatt úgy lelazultam, hogy hazajöttem, megebédelem a kis humuszomat (treat No.2.), aztán tuti bealszom (mondjuk ezt le kellene kopogni, mert már nagyon nagyon kijárna egy rendes alvás). A munka meg bekaphatja mára.