Szóval az ajvárról. Az úgy volt, hogy kaptam másfél kiló paprikát, vegyesen sima TV, meg pirosba hajló. Erről eszembe jutott az ajvár, amit ugyan kápiából kell csinálni, de most felesbe tettem bele a pirosba hajló TV-ből is, hadd fogyjon. A recept:

• 1 kg padlizsán
• 1 kg paprika (kápia legalább fele legyen, de akár mind)
• 2 fej vöröshagyma
• 1 fej fokhagyma
• 2-3 paradicsom
• olaj
• só, bors

Mivel én úgy főzök hétköznap, hogy először haza kell érni munkából, ami legeslegkorábban negyed hétkor van este, egy ajvár-befőzést alapból két napra osztok el. Az első este azzal telt, hogy megsütöttem mindent turnusokban. A padlizsánt és az összes paprikát lassú tűzön, a sütőben a rácson néha megforgatva megsütögettem, aztán némi hűlés után mindenkinek lehúztam a héját.

Második este azzal folytattam, hogy a sült padlizsánt, paprikát elnagyolva feldaraboltam, és a turmixgépbe pakoltam. Mellédobtam a paradicsomokat, miután azoknak is lehúztam a héját, és néhány gerezd fokhagymával összeturmixoltam. Itt kóstolás következik, hogy megállapítsuk az optimális fokhagyma-mennyiséget. Én nagyon bátor voltam, és túl sokat raktam bele, ellenék mínusz két gerezd fokhagymával is, de kivenni már nem lehet. Kóstolni viszont itt még igen.

A két vöröshagymát apróra vágom, bő olajban megfuttatom, aztán mehet rá a turmixolt cucc. Só, bors, kóstolás, rotyogás, keverés. Folyton keverni kell, különben szépen pukkan egyet, és még a szemközti fal is paprikás lesz (jó, kicsi a konyhám, de azért ez teljesítmény volt). Folytonos kevergetés közben azért csírátlanítottam pár üveget. Ezt én úgy csinálom, hogy nagyon alaposan elmosogatom őket, aztán kevés vizet rakok az üvegek aljára, és mennek a mikróba 6-7 percre. Mikor kiveszem őket, kilöttyintem a maradék vizet, a többi pedig a hőtől kiszárad belőlük, és kész is. Ezt a műveletet minél később kell elvégezni, különben előfordul, hogy egy lepke megtalálja az egyik üveget és belehal (megtörtént eset, pedig csak negyedórát állt az üveg parlagon), én meg csírátlaníthatok még egyszer.

Kábé egy órát kell rotyogtatni a masszánkat, elvileg be is sűrűsödik, nekem ehhez tegnap este negyed tízkor már nem volt elég türelmem, úgyhogy én 3 kétdecis és 2 háromdecis üveg enyhén folyós ajvár boldog tulajdonosa lettem. Ja igen, a tetejére olívaolaj, fejreállítás, szárazdunszt, maradék nem teljes üveg ajvár vidám elfogyasztása kiflivel.

Főzzünk szilvalekvárt, tegyünk el lecsót, és az ezután kapott jelentős mennyiségű paprikából csináljunk ajvárt. Rendben, ahhoz még kell padlizsán és kápiapaprika is, és tulajdonképpen az ajándék-paprikát úgy kell beleerőltetni ballasztnak, de ha még egy adag lecsót meg kell ennem, kimenekülök a világból.

Az ősz-szag hozza magával azt is, hogy hirtelen vagy 5-6 színházi és táncelőadásra kell feltétlenül jegyet szereznem, némelyikre partnert is, aki hajlandó megnézni velem, mert egyedül nem mindig vicces. Idén lesz Trafó-bérlet is, Frenák Pál és Pintér Béla, a többi még tervezés alatt, de tele lesz az ősz. Lassan a tél is.

Tényleg nem tudom, mekkora esélyem van erre az állásra. Férfivilág, titkárnőnek lehet felvennének. De tényleg, most  úgy felkészültem, mint még soha: mindent elolvastam, mindent végiggondoltam, kiválasztottam a tökéletes ruhát, amivel majd rögtön a csapat részének nézek ki, elolvastam egy rakás "hogyan készülj az interjúra" c. cikket, szóval tényleg minden. Aztán persze mikor ott ülök vele szemben a szerintem hótt félhomályos tárgyalóban, csak arra tudok koncentrálni, hogy minél többet beszéljek, az már kevésbé megy, hogy értelmes is legyen. Nem vagyok a szavak embere, na. Sokszor még az is előfordul, hogy a magánéletben nem jutnak eszembe a szavak. Mintha a beszéddel párhuzamosan is futna egy program az agyamban, és az sokkal több memóriát igényelne, ezért a beszéd akadozik. Tudjátok, mint mikor a sávszélesség jelentős részét egy letöltés/számítás/memóriaigényes cucc foglalná el, ezért akad a film.

A meló sem egy marhasok beszédet igénylő persze, de interjú, az kell. Még akkor is, ha előtte kitöltöttél egy kurvahosszú kérdőívet, és szóban kb csak olyan kérdések hangzanak el, ami ott is. Reggel szokásomtól eltérően kipattantam az ágyból, előző este már hajat mostam, most igazítás, harisnya, ruha, minden részlet tökéletesen klappol. Pontosan időre érek oda, minden jól megy, bár nem mindig vagyok frappáns, de talán belefér. A végén persze a szokásos majd értesítünk, egy-két hét. Mit csináljak egy-két hétig, miért nem lehet megmondani, hogy kábé mivan, mi a fenére számítsak, erre is, arra is, egy őrület az egész. Legyek felkészült, hogy hívnak, beszéljük meg a részleteket, vagy egyszercsak jön az e-mail, hogy nem engem.

Persze jelentkezz minél több helyre, hogy a legrövidebb idő alatt minél több interjúra kelljen részletesen felkészülnöd, majd rettegned az eredménytől. Nem retteghetsz mindig. Nem érdekelhet annyira minden állás. De akkor hogy készülsz fel rá tökéletesen mégis? Mondom, egy őrület az egész. Véget sem ér soha, manapság minden fiatal ezt csinálja, nem? Nekem már ez a hobbim: a sikeres interjú pedig az, ahol én elégedett vagyok magammal, felvenni nem vesznek soha sehova (kivéve a jelenlegit). Talán most. Légyszi. Csak most, erre az egyre.